Maholnap Tegyünk ma a holnapért!
BemutatkozásTámogatási rendszerAdományozóknakTámogatóinkEseményekSzolgáltatásaink
Adományozóknak
Adományozás jelentősége
Adományozás előnyei
Szolgáltatások
Adatok


"Hiszek abban, hogy mindnyájan felelősek vagyunk azokért, akik kevésbé szerencsés körülmények között, illetve több szempontból is hátrányos helyzetben élnek. CEO-tagként merem állítani, hogy hamarosan a nagyvállalatoknak is rá kell ébredniük arra, hogy ők is részei a társadalomnak, nem élhetnek csupán a saját világukban. Ezen kell mindnyájunknak munkálkodni. Épp ezért arra biztatom Önöket, hogy támogassák a Maholnap Alapítványt a jobb magyar társadalom megteremtéséért végzett küzdelmében! Hiszen mindannyian felelősek vagyunk a jövőért."

W.M. de Grefte,
SKaN Alapítvány kuratóriumának tagja, PON Holding Bv. korábbi igazgatója

A legtöbb vállalat hajlandó lenne olyan projektekbe beruházni, amit non-profit szervezetek kezdeményeznek, és a civil társadalom építését szolgálják, de ehhez hiányzik a megfelelő tapasztalatuk a társadalmi kérdések terén, korlátozott a humánerőforrásuk a menedzseléshez és a döntéshozóknak nincs kellő idejük ahhoz, hogy megítélhessék, egy pályázat mennyire hasznos és érdemes-e támogatni. A fentieken túl az adományozók garanciákat kívánnak az objektív, átlátható, ellenőrizhető módon történő felhasználásra.

"A holland közösségek, családok, civil szervezetek, sőt a holland kormány is számtalan alkalommal nyújtott segítséget a magyar társadalom legjobban rászoruló különböző csoportjainak. Több száz karitatív és szociális kezdeményezés mellett az EHA anyagilag támogatta a Kézenfogva Alapítvány kiscsoportos lakóotthon építési programját, valamint a szervezésben is rengeteget segített. Ezt az adománygyűjtő és - osztó tevékenységet úgy érzem, most már át tudja venni - és át kell, hogy vegye - egy hazai civil szervezet. A Maholnap Alapítvány a szociális problémák megoldására mozgósítja a magyar üzleti élet szereplőit, a vállalatokat, társadalmunk tehetősebb tagjait. Magam is azt hiszem, ideje, hogy a saját lábunkra álljunk."

Göncz Árpádné
A Kézenfogva Alapítvány Kuratóriumának elnöke

Ebben segítenek az adománygyűjtő- és adományozó alapítványok, melyek közül az egyik legjelentősebb, és egyúttal a legrégebbi gyökerekkel, valamint legtöbb referenciával rendelkező a Maholnap Alapítvány.

Az alapítók, az Együttműködő Holland Alapítványok ("EHA") az elmúlt, több mint tizenegy évben folyamatosan jelen voltak Magyarországon, tekintélyes méretű támogatásokkal nyomva rá bélyegüket a non-profit szférára. 1991 és 2002 között kb. 300 magánalapítványt támogattak, összesen 8 millió euro értékben (kb. 2 milliárd forint). Főleg olyan civil projektek beruházás- illetve eszközbeszerzési finanszírozását vállalták, amelyek időseket, fogyatékosokat, hátrányos helyzetű csoportokat segítettek a társadalmi beilleszkedésben.

Az EU csatlakozás közeledtével az EHA érettnek találta az időt és a magyar társadalmat arra, hogy a megkezdett sikeres munkát egyre inkább helyi forrásokra alapozva folytathassa egy helyi alapítványon keresztül.

"A magyar társadalom és gyermekeink jövője tőlünk - az adományozó jóléti alapítványok képviselőitől és az adományozóktól - függ; attól, hogy hajlandóak vagyunk-e tehetségünket, energiánkat, szabadidőnket és pénzünket társadalmi célú projektekre áldozni, hogy ezzel is elősegítsük a közösségek fejlődését."

Sándor Zsolt
A Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány Kuratóriumának alelnöke, az Együttműködő Holland Alapítványok magyarországi tanácsadója

Az EHA a Maholnap Alapítványt nemcsak alapítói, működési célokat szolgáló és adományozói tőkével támogatta, illetve támogatja ezután is, hanem ezen túlmenően a megbízható működéssel, eredményes adományszervezéssel, országos (önkéntes) szakértői hálózat kialakításával, a professzionális projektmenedzsmenttel és az ezt követő projekt-követő monitoring rendszerrel, valamint a garantáltan átlátható adminisztrációt biztosító know-how megismerésével és átadásával is, melynek a helyi viszonyokhoz történő adaptálására is sor került a 2001-ben történt alapítást követően.

Mindezek birtokában a Maholnap Alapítvány felkészülten és hitelesen vállalja fel a "híd" szerepét, melynek keretében az egyik oldalon az adományozók professzionális partnere az adományozás folyamatában, a másik oldalon a magyar non-profit és civil szervezetek szakértőjeként azoknak - pályázati rendszerben - anyagi támogatást nyújt.

 
SitemapElérhetőségImpresszumRólunk írtákEnglish
0 © 1991-2006   Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány - Minden jog fenntartva. Készítette a Carnation
0