
A Maholnap Alapítvány történeti háttere és működési területe
Történeti háttér:
A Maholnap Alapítvány az Együttműködő Holland Alapítványok jogutódja, melynek független szakértői, kuratóriumi tagjai és átlátható, ellenőrizhető, objektív döntési-, ellenőrzési és felügyeleti mechanizmusa a biztosíték az adományozói tevékenység objektivitására, átláthatóságára és ellenőrizhetőségére.
Az Együttműködő Holland Alapítványok és a Maholnap Alapítvány 1991 és 2002 között közel 300 alapítványt támogatott, összesen 8 millió euro (2 milliárd forint) értékben.
A több mint kétmilliárd forintos direkt támogatás nominális értékének háromszorosát mozgatta meg az adott programok megvalósításában mind a helyi magánadományozói, mind a vállalkozói, kormányzati és önkormányzati szférában. A megvalósult projektek által közel négyezer családot értünk el és megközelítőleg több mint hatezer ember életét tettük jobbá.
Működési terület:
Alapítványunk olyan szociális tartalmú, innovatív civil kezdeményezéseket támogat, amelyek erősítik a helyi közösség szolidaritását, egymás iránti felelősségét, valamint segítik a hátrányos helyzetű egyének és csoportok esélyegyenlőségének megvalósulását.
Ezen túlmenően szakmailag és anyagilag támogatja a civilszervezetek céljainak megvalósulását, továbbfejlesztését és megvalósíthatóságát, amennyiben a szervezetek hosszú távú működése biztosított és célkitűzéseik összhangban állnak a Maholnap Alapítvány támogatási rendszerének kritériumaival.
A Maholnap Alapítvány főleg beruházásokat és nagy összegű eszközbeszerzéseket támogatott. A jövőben azonban - egy szükség-felmérés alapján - prevenciós, rehabilitációs és integrációs nevelési, kulturális és sport programokat, valamint időseket és szociálisan hátrányos helyzetűeket segítő önkéntesek hálózatát kiépítő kezdeményezéseket is támogat.
|