|

Az Együttműködő Holland Alapítványok ("EHA") 1991 óta vannak jelen Magyarországon. Ez a szövetség a négy legnagyobb holland alapítvány a SKaN Alapítvány, a Oranje Fonds (Foundation Oranje Fonds), a Stichtung R.C. Maagdenhuis és a Stichtung Kinderpostzegels kezdeményezésével, valamint sok kisebb alapítvány részvételével alakult meg szociális célú projektek támogatására. Céljuk a közép-kelet-európai országok demokratikus átalakulásának és a civil társadalom széleskörű fejlődésének elősegítése volt. Az általuk finanszírozott beruházásokkal több száz, a szociális szférában tevékenykedő nonprofit szervezet valósíthatta meg a civil társadalmat erősítő és a hátrányos helyzetű csoportokat segítő kezdeményezését.
A magyarországi pályáztatás során magyar projekt-koordinátor, független Szakértői Bizottság és egy Kuratóriumi testület segítette a támogatások hatékony elosztását 11 éven keresztül, amíg 2001-ben jogi formában is megalakult az EHA hivatalos jogutódja, a Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány.
Kezdetben minden olyan szociális célú civil és nonprofit szervezet pályázhatott - területi elhelyezkedéstől és tevékenységi körtől függetlenül - támogatásért, amely képes volt beruházásainak nagy részét önerőből illetve kiegészítő forrásból fedezni és a projekt megvalósítását és a program hosszú távú fennmaradását biztosítani. 1993-tól fokozatosan prioritássá vált az ország elmaradottabb, észak-keleti, keleti régióinak támogatása. Ezzel párhuzamosan nagyobb szerepet kapott a kistelepüléseken megjelenő innovatív, modell-értékű grass-root kezdeményezések támogatása, amelyek kiemelkedően hátrányos helyzetű csoportok számára nyújtottak segítséget.
1991 és 2002 között közel 300 alapítványt támogattunk, összesen 8 millió euro (2 milliárd forint) értékben. A több mint kétmilliárd forintos direkt támogatás nominális értékének háromszorosát mozgatta meg az adott programok megvalósításában mind a helyi magánadományozói, mind a vállalkozói, kormányzati és önkormányzati szférában. A megvalósult projektek által közel négyezer családot értünk el és megközelítőleg több mint hatezer ember életét tettük jobbá. |